ETN7.0

Felvételi jelentkezés

Diakónia alapképzési szak

Diakónia (keresztyén szociálismunka) alapképzési szak

Az alapképzési szak célja olyan keresztyén szociális munkások (diakónusok) képzése, akik a keresztyén értékekre támaszkodva, evangéliumi szellemben, a szociális munkára vonatkozó globális alapelvek és alapvető módszerek birtokában képesek a szükséget szenvedő embertársaiknak, holisztikus szemléletben segítséget nyújtani. Felkészültek a társadalmi feszültségek okozta egyenlőtlenségek kezelésében közreműködni és képesek együttműködni interprofesszionális módon az állam, az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek szociális és egészségügyi intézményrendszerének különféle szakterületein munkálkodó szakemberekkel. A keresztény szociális munkás olyan készségekkel és képességekkel bír, amely segíti őt az egyének, családok, gyülekezetek problémamegoldó képességének fejlesztésében, az egyének és közösségeik társadalmi integrációjának támogatásában, a kívánatos együttműködés elősegítésében. Az alapfokozatot szerzetteknek lehetőségük nyílik a végzettségük és szakképzettségük szerinti elhelyezkedésre, illetve arra, hogy tanulmányaikat mesterképzésben folytassák. A képzés megfelel a szociális képzésekre vonatkozó hazai és nemzetközi szakmai elvárásoknak, illeszkedik az európai térség szociális és diakóniai szakképzettségeivel szemben támasztott követelményekhez.

Képzési és kimeneti követelmények

A jelentkezőnek az alábbi okmányokat kell a jelentkezéshez csatolni:

a) egyháztagságának igazolását,

b) saját kézzel írt önéletrajzot (1,5-2 oldal),

c) az érettségi bizonyítvány másolatát,

d) nem a felvételi eljárás évében érettségizett jelentkezőknek 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,

e) a középiskolai bizonyítvány másolatát,

f) a többletpontok beszámítására való jogosultságot igazoló dokumentumok másolatát,

g) a korábban megszerzett diploma másolatát.

A nem magyar nyelven kiállított irat, dokumentum csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el a felvételi eljárásban.

A felvételi eljárás részei:

a) Pályaalkalmassági vizsga (írásbeli és szóbeli) célja nem egyházi alkalmazotti hitéleti képzésen: a jelentkezők általános felkészültségéről, tájékozottságáról, pályaalkalmasságáról, egyházi kötődéséről való meggyőződés.

b) Felvételi pontok kiszámítása: célja a pályaalkalmassági vizsgán megfelelt jelöltek szakmai felkészültségének minősítése, rangsor felállítása.

nyilsúgó új ablakban
 
impresszum adatvédelem nyomtatási kép impresszum impresszum impresszum akadálymentes változat2024-03-28, 13.hét© kodasoft 2001-2024