ETN7.0

Felvételi jelentkezés

Pasztorálpszichológiai szakreferens szakirányú továbbképzés

Pasztorálpszichológiai szakreferens szakirányú továbbképzés (képzési idő: 4 félév)

A képzés célja: A pszichológiai ismeretek megalapozása, gyakorlati alkalmazásuk előkészítése az evangéliumi keresztény spiritualitás bázisán. A szociális és civil-szektor, valamint az ifjúság-védelem területén olyan elkötelezett és elhivatott szakemberek képzése, akik megbízható kompetenciákkal rendelkeznek ahhoz, hogy segítő tevékenységük hatékonyan beleilleszkedjék az e területen meghonosodott, ezen tevékenységeket megjelenítő hazai struktúrákba.

Képzési és kimeneti követelmények

A jelentkezés feltétele pasztorálpszichológia szakirányú továbbképzési szakon hitéleti, bölcsészettudományi, pedagógusképzési területen legalább alapképzésben, illetve szociális munkás szakon szerzett oklevél.

a) saját kézzel írtönéletrajzot (1,5-2 oldal), amely kitér a képzésre való jelentkezés motivációjának ismertetésére is,

b) nem a felvételi eljárás évében vagy nem az SRTA-n oklevelet szerzettek esetében 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,

c) a korábban megszerzett oklevél másolatát.

A nem magyar nyelven kiállított irat, dokumentum csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el a felvételi eljárásban.

A felvételi eljárás pályaalkalmassági elbeszélgetésből áll. A pályaalkalmassági elbeszélgetés alól mentesülnek az SRTA valamely hitéleti szakán oklevelet szerzett jelentkezők, az oklevelük megszerzésének évében lefolytatott felvételi eljárás esetében. A pályaalkalmassági elbeszélgetés során a Felvételi Bizottság szóbeli, egyéni elbeszélgetés keretében felméri a jelentkezők a) egyházi kötődését, gyülekezeti kapcsolatait, b) keresztyén hitvallásos elkötelezettségét és életfelfogását, c) szóbeli kifejezőkészségét, d) pályaalkalmasságát.

A szakirányú továbbképzések minimum 10 fő jelentkezése esetén indulnak. A képzések kizárólag önköltséges képzési formában végezhetők el. Az önköltség díja: 104.000 Ft/félév.

nyilsúgó új ablakban
 
impresszum adatvédelem nyomtatási kép impresszum impresszum impresszum akadálymentes változat2024-03-28, 13.hét© kodasoft 2001-2024